Portrait of smart young man browsing internet on laptop

Minden második gyakornokból munkavállaló lesz a telematikai cégnél

Harmadik éve hirdeti meg gyakornoki programját a legnagyobb járműkövetéssel foglalkozó magyar cég. A jellemzően felsőfokú képzésből érkező diákok saját mentort és a cég állandó munkatársaival azonos feladatköröket kapnak a több mint 300 főt foglalkoztató vállalat budapesti, fóti vagy szegedi irodájában. A kiválasztási folyamat sikerességének köszönhetően a gyakorlatra érkezők közel fele a cégnél marad főállású munkavállalóként.

A 14 országban aktív, GPS- alapú járműkövetéssel foglalkozó magyar cég elsősorban a Kutatás-Fejlesztés részlegén fogad egyetemi, vagy felsőoktatási szakképzésben tanuló diákokat. A 2-4 hónapos szakmai gyakorlat során lehetőség van szoftver- és/vagy hardverfejlesztők, valamint projektmenedzserek irányítása alatt dolgozni.

„A legnagyobb egyetemek műszaki és fejlesztő karaival kiemelt partneri viszonyban vagyunk, elsősorban innen várjuk a hallgatókat. Mivel a hozzánk érkező gyakornokok valóban hasznos munkát végeznek, eredményeket tesznek le az asztalra, a kötelező gyakornoki juttatás mellé fizetést is biztosítunk számukra.”- mondta Dr. Kanicsár Henriett, a WebEye Erőforrás Igazgatóság vezetője.

A kötelező középiskolai gyakorlat is teljesíthető a cégnél; ők elsősorban elektronikai ismereteiket fejleszthetik komplettírozó munkakörben.

Minden gyakornok saját mentort kap, de a cég valamennyi munkatársa, így a felsővezetők is gyakran bevonódnak a diákok képzési programjába szakmai előadások, személyes megbeszélések formájában. Kölcsönös elégedettség esetén a WebEye előbb részmunkaidős, később teljes munkaidős állást kínál a szakmai programban résztvevőknek.

„.A program 3 évvel ezelőtti indulása óta 16 gyakornokunkból vált a csapat teljes értékű fejlesztője. Ezt a számot szeretnénk idén tovább növelni.”- tette hozzá Dr. Kanicsár Henriett, WebEye HR vezetője.

 

Gyakornokból műszaki projektmenedzser Telek Jázmin

·         Honnak és mikor érkeztél a WebEye-hoz?

Az ELTE Informatika karáról 2016 nyarán érkeztem a kötelező, 8 hetes szakmai gyakorlatra.

·         Miért esett a választásod a WebEye-ra?

Az egyetem honlapján találtam a lehetőséget. A WebEye-tól nagyon gyorsan válaszoltak és pozitív élmény volt maga a felvételi interjú is. Úgy éreztem, már a gyakornoki interjú során jövőbeli munkavállalóként tekintettek rám.

·         Milyen volt a beilleszkedés?

Könnyű, és az sem jelentett hátrányt, hogy lány vagyok, egyenértékű munkatársként kezeltek. A mentorom minden megbeszélésre elvitt, a fejlesztői csapat munkáját is megismerhettem.

·         Hogyan lettél állandó munkatárs?

Az utolsó héten leültünk a mentorommal, hogy szeretnének-e részmunkaidős pozíciót, mivel még egyetemista voltam. A diploma megszerzése után teljes munkaidőben kezdtem el dolgozni, jelenleg a mobilos fejlesztési részlegen vagyok, ahol a sofőrök számára fejlesztünk hasznos applikációkat

·         Mit tanácsolsz a leendő gyakornokoknak?

Kérdezzenek, legyen aktívak, látszódjon rajtuk, hogy szeretnének bevonódni a munkába, figyeljenek a mentorukra és lássák meg a lehetőségeket is.

A WebEye Telematics Group a nemzetközi telematikai piac meghatározó szereplője. A vállalat magyarországi kereskedelmi és fejlesztőközpontja mellett 14 országban biztosítja megoldásait helyi támogatáson keresztül, így Európában a legnagyobb lefedettség telematikai szolgáltatóként van jelen. Jelenleg több mint 60 ezer aktív végpontot üzemeltet, a 2017-es konszolidált árbevétele várhatóan eléri majd a 4,372 milliárd forintot.

Vezető szolgáltatása a GPS/GPRS technológiára épülő „WebEye megoldás”, amely segítségével a fuvarozó, szállítmányozó és logisztikai vállalatok hatékonyabban szervezhetik munkafolyamataikat, valamint gazdaságosabban használhatják fel erőforrásaikat.

 

További információ és jelentkezés:

karrier.webeye.eu

hr.hu@int.webeye.eu