30-millio-furgon

Már több mint 30 millió könnyű haszongépjármű közlekedik az európai utakon

A 3,5 tonna összsúly alatti könnyű haszongépjárműveknek a száma a tavalyi évben meghaladta a 30 milliót. Ez az öreg kontinensen regisztrált tehergépjárműveknek az ötszöröse, amivel így az előbbi szegmens az európai közúti szállítás több mint 75%-át fedi le. Az ezen járművekkel operáló vállalkozások számára sokszor nem egyértelmű, hogy ugyanazon megtakarításokkal élhetnek, mint nagyflottás versenytársaik. Íme, néhány tipp a furgonok fenntartási és üzemeltetési költségeinek csökkentésére.

A hatékony flottamenedzsment minden szállítmányozó, fuvarozó vállalkozás sikerességének alapja. A szállítások megszervezésétől a fenntartási költségek optimalizálásán át a járműparaméterek monitorozásáig, elemzéséig számos ponton lehetséges javítani az erőforrások, illetve a járművek kihasználtságán. Beszéljünk akár egy néhány furgonos flottáról, vagy több száz kamionból álló járműállományról, a telematikai rendszereken keresztül ma már rengeteg kulcs paramétert tudunk figyelni, ezáltal pedig hatékonyabbá tudjuk tenni a különböző járművek fenntartását és használatát, ami pedig a fuvarozó vállalkozások működését teszi könnyebbé.

Hatékonysági mutatók 3,5 tonna alatt

A hatékonyság-növelés alapját elsősorban a mérhetőség adja. Tevékenységeiket tekintve a furgonos szegmens résztvevői főként áruk kiszállítását, csomagszállítást, személyek, jellemzően munkaerő fuvarozását végzik, amely feladatok esetében az alábbi alapvető adatok monitorozásával válhat egyértelművé, hol is lehet optimalizálni a járművek használatát:

  • Futott kilométerek: az egyes járművek által megtett út arányosan befolyásolja az elfogyasztott üzemanyag mennyiségét. A pontos előzetes útvonal tervezéssel és felesleges kitérők, állomások felszámolásával csökkenthető a futott kilométerek száma, ezáltal pedig redukálható az autók fogyasztása.
  • Üzemanyag-fogyasztás: ugyan a megtett kilométerek adhatnak egy hozzávetőleges képet az üzemanyag-fogyasztás mértékéről, az értékek pontos monitorozása további lehetőséget ad a fenntartási költségek racionalizálására. A betöltött üzemanyag felhasználásának ellenőrzésével, az adott időpontbeli szintállás leolvasásával felderíthetők az esetleges járműhibák, vagy visszaélések.
  • Munkaidőn kívüli szállítások: A valós idejű nyomkövetés segítségével ki lehet szűrni a munkaidőn kívüli extra kitérőket, amivel nem csak az üzemanyag, hanem az amortizációs költségek is csökkenthetők.
  • Időgazdálkodás: egy jármű használati idejének átlagosan csupán 23,1%-át tölti az utakon, a fennmaradó idő az alábbiak szerint oszlik meg: 20,9% felrakodás, várakozás az indulásra; 20,6% kihasználatlan (üresjárat, üresen állás); 15% fel- és lerakodás; 12,4% késleltetés (felrakodva vagy üresen); 6,9% karbantartás, javítások; 1,2% napközbeni pihenők. Érdemes megvizsgálni a korábbi időszakok szállításait, megállóit és amennyiben lehetséges, úgy időzíteni a következő fuvarokat, hogy a lehető legkevesebb idő teljen el várakozással.
  • Üresjáratok, kihasználtság: általános tapasztalat, hogy a könnyű haszongépjárművek az általuk megtett útszakaszok mintegy 22%-át üresjáratként teszik meg, súlykapacitásuk tekintetében pedig mindössze 56%-os kihasználtságot érnek el. Ezen értékek maximalizálása a folyamatos diszpécser-járművezető közti kommunikációval, illetve a fel- és lerakodás optimalizálásával biztosítható. Ha tudjuk az előre kiírt útszakaszon éppen hol tart a gépjármű, akkor új, az előzetes tervezésben nem szereplő felrakodási pontok is beidőzíthetők, a legújabb okostelefonos applikációknak köszönhetően pedig a pilóták értesíthetők az új megbízásokról, így növelve az autók kihasználtságát.
  • Járműdiagnosztika: a járművek üzemi paramétereinek elemzésével kiküszöbölhetők a nem megfelelő használatból eredő károk. A fordulatszám helytelen megválasztása például növeli az üzemanyag fogyasztást és idő előtti szervízelést tehet szükségessé.
  • Munkafolyamatok elemzése: a járműdiagnosztikai adatok kielemzése mellett megfigyelhető többek közt az is, mely munkafolyamat tartott túl hosszú ideig. Ennek ismeretében javíthatók az egyes folyamatok, ezáltal pedig a vállalkozás sikeressége.

A WebEye telematikai szolgáltatás eddig a nehéz gépjárművek körében volt a legkeresettebb a magyar fuvarozói és közúti áruszállítás szereplői körében, most viszont a 3,5 tonnás haszongépjárművek részére is kiterjeszti megoldásait.

A WebEye Magyarország tapasztalata szerint a telematikai megoldások széleskörű támogatást nyújthatnak a furgonos flották hatékony menedzselésében is, használatukkal pedig egyes esetekben 5-10%-al csökkenthetők a járművek üzemanyag költségei és 15-20%-al szerviz költségeik.

A WebEye Telematics Group-ról:

 A WebEye Telematics Group a gyártó- és fejlesztő Lambda-Com Kft. anyavállalatot valamint a kereskedelmi oldalt képviselő WebEye International Kft.-t és annak leányvállalataival fogja össze. A cégcsoport Európa 14 országában van jelen, 2015-ben 7,4 milliárd forintos árbevételt realizált. Vezető szolgáltatása a GPS/GPRS technológiára épülő „WebEye megoldás”, amely segítségével a fuvarozó, szállítmányozó és logisztikai vállalatok hatékonyabban szervezhetik munkafolyamataikat, valamint gazdaságosabban használhatják fel erőforrásaikat.